A szellemgyógyászat /pszichotronika/ lényege szinte adódik a nevéből: a szellemet gyógyítja.
Rendkívül hatékony módszer, de hit nélkül nem működik. Ne felejtsük el, hogy Jézus is azt mondta a
csodás gyógyulások után: a hited gyógyított meg téged.

Aki nem hisz önmagában az nem hisz Istenben sem.

Ne felejtsük, hogy az Isteni szikra mindnyájunkban benne van, a Teremtők mi magunk vagyunk.

Természetesen a gyógyításhoz is hit kell. Amennyiben a betegnek és a szellemgyógyászatot végző
személynek kellő hite van, még a legsúlyosabb betegségekből is meg lehet gyógyulni. Bizonyára
sokan látták az egyik kereskedelmi televízió magazin-műsorát, ahol bemutattak egy gyermeket, akinek
O-lába volt és szinte napról-napra romlott az állapota. Még nézni is rossz volt, ahogy a cipőjének a
külsején járt, orvosilag nem tudtak segíteni rajta . Egy ismert szellemgyógyász elvégzett rajta egy
műtétet, úgy hogy a szellemén kicserélte a csontjait és mit ad Isten, egy hónap múlva a fiúnak
kiegyenesedtek a lábai. Megkérdezték erről a az egyik ismert professzort, aki azt mondta: ez spontán
módon is előfordulhat. No komment...

Az egész szellemgyógyászatnak ez a lényege: a fizikai testhez hozzá sem kell nyúlni. Ezért nagyon
fontos , hogy aki beteg elfogadja azt, hogy minden szellemi síkon történik meg először.

Én azzal szoktam kezdeni, ha ez látható problémát okoz, hogy megkérdezem:  ha megkérem Önt arra,
hogy készítsen nekem egy széket, mi az első, amit tesz? Nyilván elképzeli, hogy milyen legyen az a
szék, a méreteit kijelöli és, ha jó munkát akar végezni, akkor lerajzolja papírra. Tehát először szellemi
síkon megteremti és csak utána kezd hozzá a fizikai megalkotásához.

Ez minden területen így működik. Ki kell állítani a szellemeinket, felvinni a Mennyei Jeruzsálembe,
bocsánatot kell kérni a bűneinkért, utána  a hipertéri korházban a szellemtesten elvégezni a műtétet
és ha az említett hit megvan a szellemi síkon végrehajtott változtatás átíródik fizikai síkra.

Hát ilyen egyszerű ez...

Időközben elolvastam a Plejádok tanítása c. könyvet. Ebben le van írva, hogy az emberíségnek régen
12 szálas volt a DNS spirálja, de az ellenerők, akik a mai napig is a föld közelében vannak, ezt 2
szálasra cserélték, hogy elzárjanak minket az in- formációk elöl. /Természetesen a + 10 szál nem
ebben a dimenzióban van, ahogy a kundalini sem!/ Szellemgyógyász műtéttel rögtön kicseréltem a
DNS-spirálomat 12 szálasra. A változás érezhető...

/E témában megjelent egy könyv, Változtasd meg a DNS-ed, valamint egy magnókazetta, Hangold át a
DNS-ed címmel.

Mindkettő erről szól, csak a módszer más.